Megye I.: a hétvégén elrajtol a „megye-egyes” bajnokság 2019/2020-as idénye

Az előttünk álló hétvégén két és fél hónap után újra felnőtt bajnoki labdarúgó-mérkőzést rendeznek a Sport utcában. A sors úgy hozta, hogy az új bajnokságot azzal a csapattal kezdjük, akikkel az előzőt befejeztük. Ez pedig a Szentendre VSE. 

Augusztus 17-én, szombaton délután 17.00-tól útjára indul a játék a Pest megyei I. osztályú felnőtt labdarúgó-bajnokságban. Az első játéknapon az elmúlt évadban a 13. záró Szentendre VSE gárdáját látjuk vendégül a Sport utcában.

A nyáron az SZVESE csapatánál több változás is volt. A kispadon Batári Csabát Peller Gábor váltotta. Az új trénerrel előző állomáshelyéről, Leányfaluról is több játékos is érkezett a Duna parti egylethez.

Az elmúlt kiírásban idegenben 3–1-es győzelmet arattunk, míg Nagykátán 3–3-as döntetlent játszottunk a szentendreiekkel.

A nyár első hazai bajnoki mérkőzésére minden kedves szurkolót szeretettel várunk! REményeink szerint győzelemmel a tarsolyunkban mehet el játékos és szurkoló egyaránt a hosszú hétvégére pihenni!

Pest megyei I. osztály

1. forduló

Nagykáta SE – Szentendre VSE

Nagykáta, 2019. augusztus 17., szombat, 17.00
Játékvezetők: Kálé E. (Kara P., Berki A.)

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya