U7, U9: győzelem a Tóth Antal Emléktornán

Augusztus 19-én, hétfőn Tápiószentmártonban vendégeskedett U7-es és U9-es korosztályunk, ugyanis a Szentmártoni Szent István-nap keretében tartották meg a Tóth Antal Emléktornát.

 Az egész napos rendezvényre a Cifrakerti sportpályán került sor. A koncertek és főzőverseny mellett remekül megfért egymás mellett a legkisebbek futballtornája is, amely a 2017-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt korábbi labdarúgónak, technikai vezetőnek, egy remek sportembernek, Tóth Antalnak állított emléket.

A tornát megelőzően Tóth László az Aranyszarvas SE elnöke, Kelemen István, a Nagykáta SE vezetőségi tagja, Tóth Antalné, valamint Ágnecz Tamás a Szent István-nap védnöke közösen koszorúzták meg Tóth Antal sírját Tápiószentmártonban és együtt emlékeztek „Antira”.

Az U7-es tornán három csapat vett részt. Az Albertirsa SE, az Aranyszarvas SE, valamint Nagykáta SE. A torna lényege az volt,hogy mozogjanak a gyerekek, érezzék jól magukat. Az eredmény nem számított. A torna végén minden résztvevő egy aranyéremmel lett gazdagabb, amit Torghelle Sándor és Juhász Roland egykori válogatott labdarúgók adtak át.

Az U9-es tornának négy együttes vágott neki. Albertirsa SE, Abony KID FC, Aranyszarvas SE, Nagykáta SE.

A torna végén a körmérkőzések után hirdettek végső győztest.

Nagykáta SE – Abony KID FC 10–1
Nagykáta SE – Aranyszarvas SE 6–3
Nagykáta SE – Albertirsa SE 5–1

Három győzelmünkkel az első helyen zártuk a napot.

A torna végeredménye:

1. Nagykáta SE
2. Aranyszarvas SE
3. Abony KID FC
4. Albertirsa SE

LAKATOS BALÁZS: – Köszönjük tápiószentmártoni barátainknak a meghívást. Örülünk, hogy egy ilyen rendezvény alkalmából ránk gondoltak. Torna elérte a célját, jó meccseket játszott mindkét korosztály és örülök, hogy olyan dolgokat láttam viszont, amit edzésen gyakorlunk.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya