Edzői értékelés a 2017/2018-as szezonról: Tóth Imre

 

Szezonértékelő rovatunk második részében Tóth Imrét, a felnőtt együttes trénerét kérdeztük az elmúlt évadról. 

Lezárult a 2017/2018-as bajnoki évad a Pest megyei I. osztályban. A bajnokságot az élmezőnyben, a 4. helyen zártuk. A nyári szünet megkezdése előtt megkértük a felnőtt csapat trénerét, Tóth Imrét, hogy értékelje a mögöttünk álló időszakot.

– Hogyan értékeli a 2017/2018-as szezont?
– Az őszt nagyon jól kezdtük, ami megalapozta a jó folytatást – kezdte értékelését Tóth Imre, a felnőtt együttes vezetőedzője. Ahogyan futball berkekben mondják: Egy jó rajt, karácsonyig kitart! A téli szünetet a negyedik pozícióban kezdtük, de a Szigetszentmiklós eredményeinek törlése miatt az 5. helyre kerültünk. Az élmezőny csapatai közül egyedül mi nem erősítettünk a holt szezonban. Ennek tükrében, illetve azt figyelembe véve, hogy a riválisainkkal idegenben játszottunk, összességében az a véleményem, hogy a csapat szereplését dicséret illeti. Természetesen lehetett volna még szebb a vége, ha az utolsó pár fordulóra nem tépázza meg a csapatot a sérüléshullám. Rettenetesen sok meccset játszottak játékosaim. Van olyan, aki közel nyolcvan tétmérkőzésen lépett pályára ebben a bajnokságban (labdarúgás, futsal, strandlabdarúgás). Érthető, ha az utolsó mérkőzésekre elveszett a frissesség. 

– Mely csapatok okoztak meglepetést, akár pozitív vagy negatív értelemben is a szezonban?
– A Gödöllő vesszőfutása mindenképpen meglepetés, illetve némileg az is, hogy a Taksony végig magabiztosan vezetve nyerte meg a bajnokságot.

– Mi az, amiben előre léptünk az előző évadhoz, illetve, mi az, amiben esetleg lemaradtunk?
– Azt hiszem, hogy csapatvédekezés terén fejlődtünk, viszont a védekezésből támadásba való átmenet, illetve a tudatos támadásvezetésben számottevő javulást nem sikerült elérni. A rögzített helyzetek levédekezése változatlanul Achilles sarka a csapatnak.

– Melyik mérkőzés volt az és miért, ami a legemlékezetesebb volt az Ön számára a szezonban?
– Legjobban Biatorbágyon játszottunk, de ezer sebből vérző, kifacsart csapatom utolsó mérkőzése (a vereség ellenére is) emlékezetes a számomra. Az osztály legszervezettebb csapata, a Dabas-Gyón ellen mutatták meg a fiúk, hogy igazi sportemberek.

– Mely posztokon lenne szüksége felnőtt csapatunknak a nyáron erősítésre, hogy még ütőképesebb legyen csapatunk?
– Mivel kapusunk bejelentette visszavonulását, létkérdés, hogy megtaláljuk az utódját. Ez úton is szeretném megköszönni Rézsó Péter munkáját! SPORTEMBER a javából! Szükséges még a keret bővítése, mind a szélen, mind a tengelyben bevethető játékosokkal.

– Több utánpótláskorú játékos is bizonyítási lehetőséget kapott a szezonban. Továbbra is cél, hogy minél több helyi fiatalt beépíts a keretbe?
– Vallom, hogy a jövő biztosítéka a helyi játékos! Aki megfelelően teljesít hét közben, az természetesen a jövőben is megkapja a lehetőséget a hét végén is. Már érdeklődtem a szakembereknél, hogy ki az a 16-18 éves játékos, akit alkalmasnak tartanak arra, hogy a felnőtt csapattal készüljön a nyáron.

– Ha sikerülnek az erősítési tervek, mire lehet képes a gárda a következő idényben?
– Évről évre erősödik a bajnokság. Szerintem a következőben a középmezőny igen kiegyensúlyozott lesz. Ha most is a közvetlen élmezőny tagjai tudunk lenni, elégedettek lehetünk.

– Hogyan alakul a felkészülés?
– A felkészülést július közepén kezdjük, a szokásoknak megfelelően sok-sok tréninggel, edzőmérkőzéssel és egy-egy tornával fűszerezve.

– Nincs is más hátra, hogy kellemes pihenést kívánjunk a nyárra és feltöltődve, újult erővel kezdje meg a munkát az új szezonra, hogy újabb sikereknek örülhessünk.
– Köszönöm!
 

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya