Megye I.: behúztuk a pilisi derbit

Április 7-én, vasárnap délután felnőtt együttesünknek Pilisen volt jelenése, hogy fontos rangadón lépjen pályára a helyi egylettel szemben. 

Évek óta ki-ki mérkőzéseket vívunk a pilisi egylettel, sejtettük, hogy ez ezúttal sem lesz másként. Két hasonló képességű gárdáról van szó. A találkozó végkifejlete azért is volt fontos, mert a forduló előtt a Pilissel és a Gödöllővel gyakorlatilag fej fej mellett fellett haladtunk és csak egy hajszállal voltunk előttük. Egy esetleges vereséggel lecsúszhattunk volna a dobogóról. Azonban egy gyönyörű, kb. 20 méterről elvégzett Sárközi szabadrúgásból értékesített gól után megszereztük a vezetést, amit a lefújás végéig meg is tartottunk, így értékes három ponttal távozhattunk a zöld-fehér gárda otthonából.

A mérkőzés után Kiss Jenő (korábbi utánpótlás edzőnk), a pilisi érdekeltségű Jenci-Hús Kft. tulajdonosa egy vacsorára vendégelte meg csapatunkat, amit ezúton is köszönünk.

Folytatás egy hét múlva, újra idegenben, ezúttal Tökölön fogunk pályára lépni.

Pest megyei I. osztály

22. forduló

Pilis – Nagykáta 0–1 (0–1)

Pilis, 150 néző. Vezette: Futó T.  (Volentics E. J., Bíró Zs.)
PILISI LK-LEGENDA SPORT: Szili Zs. – Nyárasdi Zs., Tóth A., Rása G., Sárán T. – Csikós F. (Kovács Z. 70. p.), Gyökér T., Páles T., Sipos I. (Egervári G. 57. p.) – Kiss B., Zsolnai R. Edző: Halgas Tibor.
NAGYKÁTA SE: Sándor B. 7 – Lovasi B. 6, Krajcz M. 7, Komonyi Gy. 6, Dancsa M. 6 – Kosztolányi B. 6 (Czakó II N. 0, 83. p.), Domonyi R. 6 (Mányi Zs. 6, 52. p.), Sárközi Sz. 7, Mányi D. 7 – Szalkai P. 6, Horváth L. 6 (Dinnyés D. 0, 80. p.). Edző: Tóth Imre.
GÓL: Sárközi Sz.
SÁRGA LAP: Edelényi D., Kiss B., ill. Domonyi R.
TÓTH IMRE: – Pilisen nyerni férfimunka! A tavaszi szezon hét mérkőzéséből az ötödiket vívtuk meg idegenben. Ezt is figyelembe véve nem hiszem, hogy elégedetlenkedhetek a fiúk eddigi teljesítményével. Küzdelmes mérkőzésen egy extra villanás döntött a javunkra.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya