U16: egy gólos vereség az abonyi rangadón

Április 4-én, szombaton U16-os alakulatunk Abonyba látogatott, hogy a bajnokság egyik élcsapatával mérkőzzön meg. 

A kilátogató publikum igen tetszetős mérkőzést láthatott, ahol azonban ezúttal Fortuna nem a mi kezünket fogta. Rangadóhoz mérten kezdtük a mérkőzést. Az elejétől kezdve uraltuk a mezőnyt, sorra alakítottuk ki a helyzeteket. Ellenfelünk nagy munkát fektetett a védekezésbe, kósza támadásait már a középpályán megállítottuk. Ragyogóan játszottunk, nagy iramot diktáltunk, de a gól csak váratott magára. A második játékrészben sem adtuk alább, még jobban beszorítottuk ellenfelünket, de vagy a remeklő kapusuk, vagy a kapufa mentette meg őket a több gólos vezetésünktől. Nagyon érett a gól… Ami meg is érkezett, viszont senki nem gondolta volna a játék és a helyzetek alapján, hogy mi kapjuk azt. Egy szöglet utáni kavarodásból hideg zuhanyként ért minket ez a találat, hisz ellenfelünk a 16-osunkon belül sem járt jószerével. Ezzel megszakadt 18 fordulón át tartó veretlenségi sorozatunk.

Pest megyei U16-os labdarúgó-bajnokság, Déli csoport

22. forduló

Abony KID FC – Nagykáta SE 1–0 (0–0)

Abony, 60 néző. Vezette: Fazekas A. (Aszódi Cs., Széplaki T.)
NAGYKÁTA SE: Bublos O. 0 – Juhász G. 7, Miskolczi G. 7, Csaba T. 8, Krajcz D. 7 – Simon Zs. 7 (Kristóf G. 6) Palotai T. 7, Mága P. 7, Varga K. 7 (Sipos R. 0), Ivánfy M. 7 (Mányi B. 6) – Tomócsik L. 5. Edző: Kemecsi László.
GÓL:
Gulyás N.
SÁRGA LAP: Palotai T.
KEMECSI LÁSZLÓ: – Csak gratulálni tudok játékosaimnak, büszke vagyok rájuk, egy rossz szót nem tudnék mondani a teljesítményüket látva. Remekül játszottunk, öröm volt nézni a mieinket, de hiába teremtettünk gólhelyzeteket, hiába volt nagy különbség szinte minden mutatóban a két csapat között a mi javunkra, helyzet nélküli ellenféltől kaptunk ezúttal ki.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya