Edzői értékelés a 2018/2019-es szezonról: Lakatos Balázs

Lezárult a 2018/2019-es szezon az OTP Bank Bozsik-programban. A nyári szünet megkezdése előtt megkértük legkisebb korosztályaink edzőjét, Lakatos Balázst, hogy értékelje a mögöttünk álló időszakot. 

Második évemet kezdtem el ősszel edzőként az U7-es és U9-es korosztályos csapatnál. – kezdte értékelőjét Lakatos Balázs. Amit már egy esztendeje is említettem a szezonértékelő nyilatkozatomban, az továbbra is áll, azaz megtiszteltetésként vettem a rám bízott feladatat. Az elmúlt idényben nagy fejlődésen mentünk keresztül mind a két korosztályban. Nagyon sok tornán vettünk részt és igen sok felkészülési mérkőzést játszottunk. Próbáltam folyamatosan mindkét korosztályt versenyhelyzet elé tenni, hogy minél több tapasztalatot gyűjtsenek és tanulságokat merítsenek a gyerekek. A tornákról rendre érmekkel tértünk haza, ami bizonyítja, hogy jó úton járunk/jártunk. A keretek létszáma is nagy örömömre egyre csak nőtt és remélem ez a tendencia tovább fog folytatódni. Az edzéslátogatottság is pozitív irányba haladt az év során.

Összegzésként: mindig van hova fejlődni, de ahogy írtam a megkezdett úton járunk és továbbra is ezen kell tovább haladnunk. A szülőknek köszönöm az egész évben nyújtott segítséget, támogatását, mert ők is nagyban a siker kulcsai!

Kellemes pihenést és nyaralást kívánok mindenkinek! Ősszel folytatjuk már egy korosztállyal feljebb!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya