Edzői értékelés a 2018/2019-es szezonról: Tarr Gergely – 1. rész.

Szezonértékelő rovatunk negyedik részében Tarr Gergelyt, az ovis és U6-os csapat trénerét kértük, hogy értékelje az elmúlt időszakot. 

Tavaly augusztusban csatlakoztam a klubhoz és vállaltam el egy igen ambiciózus, hosszú távú és előremutató feladatot, melynek célja az volt, hogy hosszú évek kihagyása után újraélesszük az óvodai futballt az intézményeken belül és ennek keretei között minél több kisgyerekkel ismertessük meg a labdarúgást, adjuk meg a lehetőséget arra, hogy kipróbálhassák magukat ebben a sportágban és a kellően elhivatottak csatlakozhassanak sportegyesületünkhöz – kezdte szezonértékelőjét Tarr Gergely.

Az ősz folyamán közel 150 ovist vettem szemügyre, akik közül 50-en kerültek kiválasztásra az óvodai tehetségprogram keretein belül, ők minden héten külön foglalkozásokon vehettek részt, emellett pedig a heti testnevelés foglalkozások alkalmával is volt lehetőségem a gyerkőcökkel foglalkozni. A tapasztaltak alapján a gyerekek nagy örömmel és kedvvel vetették bele magukat a labdarúgás megismerésébe, élvezték a foglalkozásokat, rengeteg ügyes lányra és fiúra sikerült felfigyelni, akiket igyekeztem az egyesületi edzésekbe is bevonni, több-kevesebb sikerrel. Az idei törekvéseinknek köszönhetően, több, mint 20 ovist tudtunk bevonni az egyesületi életbe Lakatos Balázs kollégámmal, ami egy igazán szép szám, de ha a teljes képet vizsgáljuk, így sem lehetünk elégedettek. Sajnos sok esetben azzal kellett szembesülni, hogy otthoni oldalról nincs meg a támogatás és hiába szeretne a kis labdarúgó palánta magasabb szintre lépve kiszakadni az óvodai lehetőségekből, nincs meg hozzá a szülői hajlandóság. Bízom benne, hogy a következő szezonban ezen is tudunk javítani és mindenképpen előrébb tudunk lépni az idei évadhoz képest, de úgy gondolom mindenképpen biztatóak az idén tapasztaltak és egy igen sikeres hosszú távú koncepció alapjait sikerült letennünk ebben a tanévben.

Az óvodai program mellett az egyesület kötelékében az U6-os korosztállyal dolgoztam ebben az évben. Mindenképpen nagy örömömre szolgál, hogy sok gyerkőcöt tudtam mozgósítani és „átemelni” az óvodából, akik közül tavaszra szinte majdnem mindenki a klub igazolt játékosa lett és megmérettethette magát a tavaszi szezon Bozsik fesztiváljain. Egy igen jó brigád van kialakulóban, már megvan egy elhivatott mag, akikre lehet építkezni a jövőben, ez köszönhető jó és támogató szülői kollektívának is. Viszont maradéktalanul nem lehetek elégedett, hiszen igaz, hogy a korosztálynál a fő munka a „beszoktatás” és a labdarúgás megszerettetése, megismertetése, de sokkal messzebb is juthattunk volna az elvégzett munkában a megfelelő edzéslátogatottság mellett, persze akadnak pozitív kivételek is szép számban, de ebben mindenképpen fejlődni kell a jövőben. Remélem egy sikeres szezon áll majd előttünk, ahol teljesíteni tudjuk a magunk elé állított célokat és elvárásokat, de ehhez rengeteg erőfeszítésre, munkára és legfőképpen elhivatottságra lesz szükség minden oldalról. Szeretném megköszönni minden kis focistám munkáját, szüleiknek a befektetett időt és energiát, amit idén a labdarúgásra fordítottak.

Kellemes nyarat és jó feltöltődést kívánok mindenkinek, aztán augusztustól megkezdjük újfent a MUNKÁT. Ígérhetem, kemény év elé nézünk! ;)

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya