U14, U15: kettős vereség a Barca Akademytől

Október 5-én, szombaton délelőtt serdülő csapataink a budapesti Barca Akademy korosztályos együtteseit látták vendégül a Sport utcában. Sajnos ezúttal meg sem tudtuk szorongatni a lényegesen jobb erőből álló Barca növendékeket, ami kettős vereséget hozott.

Országos II. osztályú U14-es bajnokság, Közé-keleti csoport

6. forduló

Nagykáta SE – Barca Akademy MFCB I. 0–10 (0–5)
Nagykáta, 40 néző. Vezette: Fodor C. (Kele Á., Ficsor R.)
NAGYKÁTA SE: Surányi P. 5 – Sztanó Zs. 4, Németh B. 5, Lengyel M. 4, Zsupos B. 4 – Marton M. 4, Horváth Z. 4, Udvari M. 4, Farkas K. 4, Molnár D. 4 (Illés B. 4), Kis B. 4 (Csejtei P. 0). Edző: Hegedűs József.
GÓL: Szabó Cs. (4), Csillag A. (2), Hibjan A., Klein K., Jakab R., Beder M.
HEGEDŰS JÓZSEF: – Egy nagyon jó csapattal találkoztunk. Az első félidőben igen bátortalanok voltunk. A fordulás után már voltak lehetőségeink, ahogy a vendégeknek is, ám amíg ők kihasználták ezeket, mi nem. Az eredmény reális, van még hová fejlődnünk, gratulálok az ellenfelünknek a győzelemhez!

Országos II. osztályú U15-ös bajnokság, Közé-keleti csoport

6. forduló

Nagykáta SE – Barca Akademy MFCB I. 0–6 (0–2)

Nagykáta, 40 néző. Vezette: Ficsor M. (Kele Á., Fodor C.)
NAGYKÁTA SE: Kohut B. 5 – Udvari T. 4, Juhász Cs. 5, Lengyel D. 5, Egri B. 5 – Vidor B. 4, Rada Á. 5, Kovács D. 4 (Szarvas T. 4, a szünetben), Csikós K. 4 (Barnóczki A. 6, a szünetben) – Velkei J. 5, Rafael Z. 4. Edző: Buzás József.
GÓL: Hutás B. (3), Mamusits P. (2), Korányi M.
BUZÁS JÓZSEF: – Tudtuk, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, mivel az első helyezettet fogadtuk a Sport utcában. Sajnos a mérkőzésen két alkalommal is olyan egyéni hibát vétettünk, amivel 11-eshez juttattuk vendégeinket, illetve kaptunk egy potyagólt is, ami megpecsételte a mérkőzés végkimenetelét.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya