Lezárult a 2020-as napközis tábor második hete

Július 3-án, péntek délután lezárult a szokásosnak tekinthető napközis táborunk második hete, melyen az U11-es és U13-as korosztály kis focistái vettek részt sporttelepünkön. 

Bázisunk ezen a héten is a Sport utcai létesítményünk volt, ahol remek környezetben tölthettük el közösen ezt a hetet, melyen a programok játékos csapatvetélkedő köré fonódtak.

A hét folyamán sok játékkal, edzéssel, szórakozássál, na és persze focival töltötték el az időt a lurkók. A résztvevők kirándultak egyet Szolnokra, ahol a repteret látogatták meg, majd a hét zárásaként a városi strandon töltötték a napot. Bízunk benne, hogy mindenki számára sok szép pillanatot szerezhettünk a pár nap során és abban, hogy minden lurkó jól érezte magát nálunk és alig várja, hogy ismét találkozhassunk.

Folytatás augusztusban, ahol edzőtáborba várjuk majd a lelkes futballista palántákat.

A hét folyamán készült fotókat galériába rendezve IDE kattintva tekinthetik meg.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya