Magyar Kupa: a Pilist fogadjuk az 1. fordulóban

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyirodája július 15-én, szerda délelőtt kisorsolta a 2020/2021. évi Magyar Kupa Pest megyei ág, 1. fordulójának párosításait. Fortuna jóvoltából azt a Pilist fogadjuk, akik legutóbb az utolsó körben ütöttek el bennünket a főtáblától.

A 2020/2021-as kiírásra 22 együttes nevezett, közülük kettő, a Rebelog FC-Monorierdő és a Visegrádi SE a „megye-négyből”, míg a többiek a megyei I. és II. osztályban szerepelnek. Az országos főtáblára Pest megyéből három együttes jut fel. Első lépésben teljesen vaksorsolás mellett 20 csapatot húztak ki, a maradék két együttes „erőnyerőként” kiemelésre került, azaz automatikusan a második fordulóba jutott.

A 1. forduló párosításai: Rebelog FC-Monorierdő – Ráckeve; Pomáz – CSO-KI; Nagykáta – Pilis; Visegrád – Dunakeszi; Mogyoród – Törtel; Tököl – Felsőpakony; Dunaharaszti – Üllő; Veresegyház – Budakalász; Dunavarsány – Százhalombatta; Gödöllő – Maglód. A két erőnyerő: Biatorbágy, Vecsés.

Az 1. fordulóbeli, Pilis elleni összecsapásunkra augusztus 1-én, szombaton 17.00-tól kerül sor.

A 2. forduló mérkőzéseit augusztus 9-én (kötelezően vasárnapi játéknap játékvezetői továbbképzés miatt) 17:00-ás rajttal, a 3. kör összecsapásait augusztus 15-16-án (szombat-vasárnap) szintén 17:00-ás kezdéssel bonyolítják le.

A versenykiírással kapcsolatban fontos tudnivaló, hogy amennyiben a rendes játékidőben döntetlen születik – függetlenül a csapatok osztályba sorolásától –, 11-es rúgások döntenek a továbbjutásról (tehát nincsen hosszabbítás).

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya