Megye I.: a harmadik fordulóban a DMTK együttesét látjuk vendégül

Szeptember 5-én, szombat délután felnőtt együttesünk a Pest megyei I. osztály 3. fordulójában a Dunaharaszti MTK együttesét fogadja a Sport utcában.

A Dunaharaszti MTK évek óta stabil tagja volt az NB III-as bajnokságnak, ám idén tavasszal a félbeszakításkor kieső helyen zártak, ami azt jelentette, hogy búcsúzni kényszerülnek a harmadik vonaltól.

Az új bajnokságnak új edzővel, Halász Gyulával a kispadon vágtak neki. Nem is rosszul. Az első fordulóban idegenben, 1–0-ra győzték le a Budakalász, míg a legutóbbi játéknapon otthon győztek 3–1-re a Dunakeszi ellenében.

Csapatunknál továbbra sem teljes a létszám, ugyanis többen sérülésükből, betegségükből lábadoznak. Nem lesz egyszerű dolgunk, de hazai pályán a célunk a három pont itthon tartása lesz!

Pest megyei I. osztály

Nagykáta SE – Dunaharaszti MTK
Nagykáta, 2020. szeptember 5., szombat, 16.30

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya