U17 leány: nem sikerült a visszavágás a Hatvan ellen

Január 24-én, vasárnap délelőtt serdülő leány csapatunk hazai környezetben, a Nagykáta Városi Sportcsarnokban lépett pályára a Pest Megyei Leány Futsal7vége 10. fordulójában a bajnokság favoritja, az FC Hatvan gárdája ellen. Sajnos kijött a két együttes közötti különbség, s a Heves megyei gárda megérdemelten zsebelte be a győzelmet és az azzal járó három pontot.

4. Pest Megyei Leány (U17-es) Futsal7vége

10. forduló

Nagykáta SE – FC Hatvan 1–9
GÓL: Csombor L., ill. Petrovics P. (5), Havasi B. (2), Tóth Á., Veres V.

TARR GERGELY: – Az előzetes tervet megvalósítottuk, jobban szerepelni és jobb eredményt elérni, mint az első fordulóban. Az első félidőnk kifejezetten jó volt. Alázatosan, fegyelmezetten és önfeláldozóan játszott és tette a dolgát mindenki. A második játékrész is még egész jól kezdődött, aztán kezdtünk teljesen elfogyni, ami hozta magával az egyre több hibát és rossz döntést és sajnos produkáltunk egy egészen rossz 8 percet. Emiatt maradt hiányérzetem, mert ma megérdemelték volna a lányok, hogy még szebb eredmény szülessen egy egészen más kaliberű csapat ellen, mint ahol mi tartunk. Remélem a jó periódusokat meg tudjuk ismételni jövő héten is, hiszen újabb nehéz feladat vár a csapatra.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya