U14 leány: nem sikerült a tavaszi nyitány

Március utolsó vasárnapján U14-es leány csapatunk is megkezdte a tavaszi szezonját. Az első ellenfél a Törökbálint együttese volt, akik ezúttal győzelemmel és három ponttal a zsebben térhettek hazat!

Pest megyei leány U14-es kispályás bajnokság

3. forduló

Nagykáta SE – Törökbálint 2–5 (1–4)

Nagykáta, zárt kapuk mögött. Vezette: Cseresznyés Cs.
NAGYKÁTA SE: Patócs P. – Pesti Sz., Laczkó S., Borhi-Bodócs B., Kiss-Szabó N., Szarvas N. Edző: Tarr Gergely.
GÓL: Laczkó S. (2), ill. Crydon S. (2), Petric L., Fernengel Zs., Csány V.
TARR GERGELY: – A mérkőzés előtti előjelek, a sok hiányzó, nem könnyítették meg a lányok dolgát, de szerencsére a csapat ezekre ma nagyon jól reagált. Ügyesek, harcosak és kitartóak voltak és nagyon sok energiát tettek a mai találkozóba még annak ellenére is, hogy csere nélkül kellett abszolválnunk a mérkőzést. Az első félidőben a megszerzett vezetés minket jobban meglepett és kicsit meg is zavarta a csapatot, így nagyon könnyed gólokat ajándékoztunk az ellenfelünknek. A második játékrész viszont nagyon rendben volt, ha a helyzeteinknek csak egy részét tudtuk volna higgadtan értékesíteni sokkal szorosabb eredmény is születhetett volna, akár meglepetés is. Ennek ellenére gratulálok a lányok mai teljesítményéhez, hozzáállásához, ebből lehet építkezni.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya