Megye I: Nagykáta - Budakalász 0-2

Május 22-én, szombaton délután került sor felnőtt együttesünk szezonbeli utolsó hazai mérkőzésére. Az összecsapáson a Budakalászi MSE gárdáját fogadtuk, ahol a vendégcsapat 2–0-s győzelmet aratott.

A találkozó megkezdése előtt egy ünnepélyes eseményre is sor került, ugyanis most kapta meg a Pest megyei U17-es leány bajnokságban harmadik helyen zárt együttesünk bronzérmeit, illetve a helyezésért járó serleget. A díjat Gallai Gergő, az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenyiroda vezetője és Kelemen István a Nagykáta SE labdarúgó szakosztály vezetője adták át.

A Pest megyei U17-es leány bajnokság 3. helyezett, bronzérmes csapatának tagjai ábécé sorrendben: Alföldi Tamara, Bódi Boglárka, Boldog Adél, Fegyverneki Kinga, Gödöny Brigitta, Gödöny Henrietta Renáta, Horváth Panna, Kanyó Brigitta, Kiss-Szabó Nóra, Kosztolányi Luca, Laczkó Sára, Molnár Dóra, Molnár Petra, Nagy Fruzsina, Seres Eszter Anna, Vigh Liána Judit. Edző: Tarr Gergely.

A kezdő sípszó felhangzása előtt egy szomorú pillanatra is sor került, ugyanis a napokban tragikus hírtelenséggel elhunyt Puhl Sándor, korábbi világklasszis játékvezetőre emlékeztek a jelenlévők egyperces néma csendben.

A mérkőzés puhatolózással kezdődött, mind a két fél próbálta feltérképezni ellenfelét, igazi lehetőség nem adódott. Aztán kezdtük átvenni a játék irányítását, egyre több akciót dolgoztunk ki, de az első gól csak nem nálunk esett. A 36. percben egy szöglet után szabadon fejelhetett Széll Tamás a kapunkba. Ezzel 1–0 oda. A gól pár percre megfogott bennünket, de nem csüggedtünk, tovább próbálkoztunk. Ennek eredményeképpen a félidő végén, egész pontosan a 45. percben tizenegyeshez jutott csapatunk. A labda mögé Domonyi állt, ám a büntetőt a budakalásziak Cerberusa, Molnár Dániel hárítani tudta, így a félidei szünetre 1–0-s budakalászi vezetéssel vonulhattak a résztvevők.

A második játékrészre úgy jöttünk ki, hogy sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket, de az utolsó passzok, lövések nem sikerültek, ezek nüánszokon múltak. Sajnos a sok kimaradt lehetőség, ahogy a fociban lenni szokott megbosszulta önmagát, a 67. percben Papp kapuból való kijövetelét (a labda mellett a ’kalásziak csatárával is érintkezett) találta szabálytalannak a játékvezető, amiért a büntetőpontra mutatott. A kék-sárga csapat játékosa, Kerék László már nem hibázott, magabiztosan értékesítette a büntetőt, amivel már 2–0-ra vezettek.

Az eredmény a hajrában már nem változott, 2–0-s vereséget szenvedtünk a Budakalászi MSE ellen. Ez az eredmény azt jelenti, hogy az utolsó, Dunakeszi elleni bajnokira marad a döntés, hogy sikerül-e a harmadik helyen zárnunk az évadot!

Pest megyei I. osztály

29. forduló

Nagykáta SE – Budakalászi MSE 0–2 (0–1)

Nagykáta, 100 néző. Vezette: Kovács B. (Molnár A., Krózser A. J.)
NAGYKÁTA SE: Papp N. 6 – Kiss B. 5 (Németh N. 0, 74. p.), Kovács G. 6, Nemes B. 6, Mányi Zs. 6 – Domonyi R. 6, Kosztolányi B. 6 – Gulyás B. 5, Mányi D. 6, Szalkai P. 6, Nagy B. 5 (Kubó G. 6, 55. p.). Edző: Széchenyi Márton.
BUDAKALÁSZI MSE: Molnár L. – Békási A. (Hoffman B. 86. p.), Szalontai B. (Lukács D. 92. p.), Széll T., Sallai Gy. (Kaprinyák I. 83. p.) – Dollinger Gy., Kerék L., Bozó-Bódi D., Kerék L., Szabó S. (Elekes P. 89. p.) – Erőss T., (Billein B. 91. p.), Sovák M. Edző: Vadas Attila.
GÓL: Széll T., Kerék L. (11-esből).
SÁRGA LAP: Papp N., ill. Molnár L., Erőss T., Bozó-Bódi D., Szabó S.
A 45. percben Domonyi Roland büntetőjét Molnár László hárította.
SZÉCHENYI MÁRTON: – Nagyon kellemetlen ellenfél a Budakalász, es sajnos ezt ma is bebizonyította. Két szögletből megvertek minket úgy, hogy ziccert es tizenegyest is hibáztunk kulcsfontosságú pillanatokban. Gratulálok az ellenfélnek.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya