U19: 3–2-es vereséggel zártuk az alapszakaszt

Október 5-én, kedden este hazai környezetben fogadtuk az Aranyszarvas SE hasonló korosztályát, hogy az 5. fordulóból elhalasztott bajnokit pótoljuk. Mivel még a kvalifikációs szakaszban vagyunk, a tét csupán annyi volt, hogy a csoportot mi vagy a vendégeink zárják az élen. Nos, 3–2-es győzelmével az Aranyszarvas SE örülhetett a találkozó végén és zárta az élen az F-csoportot.

Igen jó hangulatban telt az összecsapás, hiszen közel másfélszáz ember kilátogatott a Sport utcába a rangadót megtekinteni.

Az első játékrészben igen jól játszottunk, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, aminek eredményeképpen 2–0-s előnnyel mehettünk a félidei szünetre.

A második játérrészben aztán megtört valami, a helyzeteket ugyanúgy dolgoztuk ki, de a gólszerzés csak nem akart összejönni, míg a vendégcsapat három alkalommal is meg tudta zörgetni a hálónkat. Sajnos a 85. percben egy nagyon buta fegyelmezetlenség miatt Patócs piros lapot kapott, így tíz emberrel kellett a hajrára fordulnunk. Az emberhátrány ellenére sem adtuk fel, a véghajrára még kiharcoltunk egy büntetőt is, de a lehetőséggel sajnos nem tudtunk élni, így maradt a 3–2-es vendég győzelem.

A találkozó után a két csapat jó hangulatban közösen vacsorázott meg a sporttelepen. Sok pihenés nincs, hiszen hétvégén megkezdődnek a Futsla7vége küzdelmei is.

Az alapszakaszt 4 győzelemmel és egy vereséggel a második helyen zártuk, így a felsőházban folytathatjuk a kvalifikáció második szakaszát az október 16-17-ei hétvégén.

Pest megyei U19-es bajnokság, alapszakasz, F-csoport

5. forduló

Nagykáta SE – Aranyszarvas SE 2–3 (2–0)

Nagykáta, 150 néző. Vezette: Józan Cs. (Dankó A.)
NAGYKÁTA SE: Lendvai L. – Juhász G. (Turza B. 52. p.), Patócs G., Bódi B. (Nyakas D. 0 67. p.), Ivánfy M. (Rafael Z. 59. p.) – Gulyás B., Sipos R. (Lakatos M. 0, 75. p.), Pozonyi Sz., Rada Á. – Mányi B., Dekovits D. (Pesti Sz. 59. p.). Edző: Kelemen István.
GÓL: Dekovits D., NMányi D., ill. Lendvai Z. (2), Kovács R.
SÁRGA LAP: Gulyás B., Lakatos M., ill. Kovács R.
KIÁLLÍTVA: Patócs G. a 85. percben (a játékvezető megsértéséért).
KELEMEN ISTVÁN:– Az első félidőben eldönthettük volna a három pont sorsát. A második játékrészben jobb volt a ’szentmártoni csapat, de a végén kihagytuk a tizenegyest is, így megérdemelt vendég győzelem született. További sok sikert kívánunk Sulyok István kollégám és Tóth László elnök úr barátom csapatának.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya