Kialakult a 2022/2023. évi Pest megyei I. osztály mezőnye

A nevezések összesítése és a hiánypótlások befogadása után az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Versenybizottsága beosztotta, hogy mely egyesületek indulhatnak a 2022/2023. évi Pest megyei férfi felnőtt nagypályás labdarúgó-bajnokságok egyes osztályaiban.

I. osztály
Az elmúlt szezon eredményei alapján a „megye-egyből” feljuthatott volna az NB III-as bajnokságba a Gödöllői SK, ám sajnos az osztályozós párharcon alulmaradt a Győr-Moson-Sopron megyei Csorna együttese ellen, így az előttünk álló évadban is a Pest megyei I. osztály mezőnyének tagja lesz. Mindezzel párhuzamosan a Dabas-Gyón kiesett az NB III-ból, ám a gyóniak csak a „megye-hármas” bajnokságba adták be nevezésüket. Mivel a Taksony SE nem vett részt az amatőr licenceljárásban, így eleve nem is nevezhetett ebbe az osztályba (végül csak a megyei negyedik vonalban indul). A bajnokság 15. és 16. helyezett egyletei, a Maglódi TC és a CSO-KI Sport kiestek a területi I. osztályból, míg a két másodosztályú bajnok, a VS Dunakeszi és a Bugyi SE újoncként vág neki a megyei legmagasabb szintnek. S végül, de nem utolsó sorban: a Vác FC ugyan eredményei alapján kiharcolta a bennmaradást az NB III-ban, a nevezését azonban a „megye-egybe” nyújtotta be, így velük lesz teljes a 16 csapatos mezőny.

A Pest megyei I. osztály 2022/2023-as évadának mezőnye: Biatorbágy, Budakalász, Bugyi, Dunaharaszti, Dunakeszi, Dunavarsány, Felsőpakony, Gödöllő, Gyömrő, Nagykáta, Pereg SE-Kiskunlacháza, Pilis, Tököl, Vác, Vecsés, Veresegyház.

forrás: pest.mlsz.hu

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya