Lakatos Balázs értékeli a 2022-es őszi idényt

A 2022/2023-as őszi idény értékelésének második részében Lakatos Balázs, U11-es csapatunk trénere szólal meg.

Tavalyi szezon után még nem lehetett tudni ki melyik korosztályt kapja a nyártól, de én titkon reménykedtem, hogy maradhatok az U11-es korosztállyal, akikkel már elkezdtünk egy nagyszerű munkát és folytathatjuk tovább! – kezdte beszámolóját Lakatos Balázs.

A Vezetőség döntése által továbbra is jómagam foglalkozhattam a korosztállyal, ahol közel 30 fővel dolgozhatunk hétről hétre. Nyáron bele is csaptunk a munka közepébe, heti 4-5 edzéssel készültünk az előttünk álló szezonra! Nyári szünethez képest is tudtunk érdemi munkát végezni, szeptembertől pedig heti 3 edzéssel folytattuk a munkát, ahol igen szép létszámmal voltunk továbbra is!

A fejlődés azt kívánta, hogy mindenki megkapja a megfelelő játék percet. Két csapatra bontottam a gyerekeket. Lett egy körzeti Bozsikos csapat, ahol minden második hétvégén Nagykátán szerepeltek OTP Bank Bozsik Egyesületi Program Körzet által hozzánk tartozó csapatok ellen, illetve a másik gárda pedig, ahogy az idei évben is az egyesület Körzet Központ tagságának köszönhetően minden hétvégén az OTP Bank Bozsik Egyesületi Program Regionális tornáján vett részt, ahol az idei évtől új csoportba kerültünk. Itt 7 Körzet Központ csapataival mérkőztünk meg az adott játék napokon (Soroksár SC, ESMTK, KISE, VS Dunakeszi, Vác VLSE, BSE-Palóc Farkasok, Mátraterenye SE), ami szintén a fejlődést és a meccs rutint segítette a gyerekeknek.

Véleményem szerint ez a félév is megmutatta, hogy nagyszerű munkát végeznek a gyerekek, mint akaratban, hozzáállásban is. Egy nagyon szerethető kis brigád, akikben sok potenciál van, amit ha egyre jobban fognak kamatoztatni csapatként és egyénenként is minél többször, akkor további sok szép percet fognak okozni maguknak is és nekem is!

Minden játékosomnak, szülőnek, vezetőnek jó pihenést és kellemes ünnepeket kívánok majd a téli szünetre, ighaz addig még a Futsal7vége küzdelmei is előttünk állnak!

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya