Megye I.: nem sikerült a pontszerzés Vecsésen

Március 4-én, szombaton délután került sor a Pest megyei I. osztályú felnőtt bajnokság 18. fordulójára, amikor is a Vecsési FC vendégei voltunk. A találkozó jól indult számunkra, azonban a végére a hazaiak örülhettek a győzelemnek és a vele járó három pontnak.

Jól kezdtük a mérkőzést, hamar előnybe kerültünk Pesti Szabolcs révén. Sokáig azonban nem maradt érintetlenül hálónk, a hazaiak egyenlíteni tudtak alig három perc elteltével. A szünetre azonban mégis mi mehettünk előnnyel, ugyanis a 39. percben Mányi Botond révén újfent vezettünk.

A második játékrészben magasabb fokozatra kapcsolt a házigazda és egyéni hibáinkat kegyetlenül kihasználta. Egykori játékosunk Horváth László duplázni tudott, míg egykoron az NB I-et is megjárt Remili Mohamed büntetőből vette be a kapunkat, így kialakítva a 4–2-es végeredményt. Nem maradt más, mint gratulálni a Vecsésnek a győzelemhez!

Egy hét múlva hasonlóan nehéz feladat vár ránk, hazai környezetben fogadjuk a szintén bajnoki címre törő Dunaharaszti MTK gárdáját.

Pest megyei I. osztály

18. forduló

Vecsési FC – Nagykáta SE-Ulviczky Kft. 4–2 (1–2)

Vecsés, 100 néző. Vezette: Kiss L. A. (Balogh B., Farkas L.)
NAGYKÁTA SE-ULVICZKY KFT.: Szécsi D. 6 – Patócs G. 6 (Pozsonyi Sz. 0, 89. p.), Papp Z. P. 6, Domonyi R. 6, Mányi Zs. 6 – Mányi B. 7 (Rafael Z. 0, 84. p.), Kosztolányi B. 6, Ficsor R. 6, Mányi D. 7 – Benkó D. 7 (Dósa Á. 0, 84. p.), Pesti Sz. 7 (Sárközi Sz. 0, 75. p.). Játékos-edző: Sárközi Szabolcs.
GÓL: Horváth L. (2), Nádasi K., Remili M., ill. Pesti Sz., Mányi B.
SÁRGA LAP: Benkó D.
SÁRKÖZI SZABOLCS: – Kiváló első félidőt produkáltunk, talán annyival lehetett volna jobb, hogy több találatot szerzünk, de azt be kell látnunk, hogy azt az intenzitást, amit az első félidőben nyújtottunk, azt nem bírjuk hatvan percig sem egyelőre. Tanulságos mérkőzésen vagyunk túl...

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya