Győzelem a nyitányon

A június 7-ei Pest Megyei Kupa-döntő után szombat délelőtt lépett újra pályára felnőtt együttesünk. Felkészülési mérkőzésen vertük 4-2-re a Tápiószecső együttesét.

Több új és régi arc is felfedezhető volt a találkozón a hazai gárdában. Külön öröm, hogy több szezon kihagyás után újra a pályán láthattuk Molnár Dánielt, aki két góllal is kivette a részét a győzelemből.

A találkozót mind a két együttes tartalékosan, nagy hőségben kezdte meg. Mi kezdtünk jobban, de az első gólt a Tápiószecső szerezte, majd a félidő hajrájában kiegyenlítettünk.

A második 45 percben aktívabbak voltunk, aminek eredményeképpen háromszor is betaláltunk, míg a vendégek csak szépíteni tudtak. A hajrában még Szilinek volt egy bravúr védése, Horváth Martin büntetőjét fogta meg.

Folytatás szerdán, immáron a szuperkupa-döntőn, Vecsésen, az NB III-as Érd ellen.

Nagykáta SE - Tápiószecső FC 4-2 (1-1)
GÓL:
Molnád D. (2), Kiss Á., Horváth G., ill. Majzik Bence, Nagy B.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya