Elkészült a Pest Megyei Kupa 1. fordulójának sorsolása

Az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság versenyirodája szerda délután elkészítette a 2015/2016. évi Pest Megyei Kupa-sorozat első fordulójának párosításait. 

 

Az idei évben némi változás történt a lebonyolítást illetően, az volt ugyanis a cél, hogy a lehető leghamarabb lépjen be a sorozatba a lehető legtöbb csapat. Összesen 134 együttes részvételével indul a PMK, melyek közül az első körben 34 csapat lett kiemelt; a Pest megyei bajnokságban induló Magyar Kupa-szereplők (Biatorbágy, Maglód, Nagykáta, Tököl, Veresegyház), illetve a Gödöllői EAC (mint egyetemi csapat). A fennmaradó 28 erőnyerő hely sorsáról pedig sorsolás döntött. Ennek értelmében 1 "megye-egyes", 15 "megye-kettes" és 12 "megye-hármas" alakulatnak nem kell pályára lépnie a kupa első körében.

A sorsolás területi elven zajlott, ám a földrajzi elhelyezkedésen kívül nem volt más megkötés, így a csapatok bajnoki osztálya nem befolyásolta a párosítások kialakítását. Így fordulhat elő, hogy 10 "tiszta" megyei másodosztályú és 12 megyei harmadosztályú csata mellett például 4 esetben megyei első osztályú gárda látogat "megye-hármas" együtteshez.

Az első forduló mérkőzéseire három játéknapot jelölt ki a versenyiroda; azon találkozókat, ahol két megyei harmadosztályú gárda csap össze, augusztus 15-16-án, hétvégén kell lejátszani, míg a többi összecsapást vagy augusztus 19-én, vagy augusztus 26-án, szerdai napon.

A kupa második körébe - melynek hivatalos játéknapja szeptember 9., szerda - 84 csapat kvalifikálja magát, közülük 20 ugyancsak sorsolás útján ismételten erőnyerő lesz, így a fennmaradó 64 alakulat csap majd össze. A továbbjutók a kiemeltekkel kiegészülve alkotják majd a harmadik kör 52-es mezőnyét, ahol majd szintén a vakszerencse dönti el, hogy melyik az a 12 gárda, akinek nem kell szeptember 23-án, szerdán pályára lépnie. A fennmaradó 40 csapatból értelemszerűen továbbjut 20, a negyedik körre alakul ki tehát a Pest Megyei Kupa 32-es mezőnye, ahol viszont a mérkőzéseket tavasszal játsszák le a csapatok.

A kiírás értelmében sportegyesületünk a második körben kapcsolódik be a küzdelmekbe.

Az alábbi linkre kattintva érhető el a Pest Megyei Kupa 1. fordulójának sorsolása, melyet a tervek szerint legkésőbb a holnapi nap folyamán az adatbankba is feltöltünk.
- 2015/2016. Pest Megyei Kupa, 1. forduló sorsolás, erőnyerők

forrás: www.pmlsz.hu

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya