Parázs csatában diadal Törökbálinton

Szerda kora este került sor a Pest megyei I. osztály, 2. fordulójából elhalasztott Törökbálint - Nagykáta bajnoki mérkőzés pótlására. A találkozón volt tizenegyes, kiállítás, rengeteg gól, na és persze a legfontosabb, 'kátai győzelem.

A találkozót nagy elánnal kezdtük. Szinte rögtön az első támadásunk életveszélyesre sikeredett. Szalkai tört be a tizenhatosra, ahol aztán a hazaiak kapusa, Gonda Gergő buktatta. Rózsavölgyi Dávid játékvezető habozás nélkül a büntetőpontra mutatott, míg a Cerberus sárga lapos figyelmeztetést kapott. A labda mögé RAdovits állt, aki higgadtan értékesített a büntetőt. 0-1. A gól megnyugtatta a csapatot, de nem hagyott fel a támadásokkal. Jelzésértékű volt a 12. percben Héger hatalmas lövése, ami a kapufán csattant. A 21. percben aztán már a gól is összejött "Hegének", bombája immár a hálóban landolt. 0-2. A folytatásra kicsit alább hagyott a lendület. A 42. percben, amikor fejben már az öltözőben voltak a fiúk, a hazaiak Constantinescu találatával szépítettek. Ám még nem voltunk túl a hidegzuhanyon. A 45. percben a játékvezető piros lapot mutatott fel Radovitsnak egy rosszul sikerült belépő után. Ezzel tíz fővel és 2-1-es vezetéssel vonulhattunk a szünetre.

A második negyvenöt percre egy cserét hajtott végre Tóth mester. Szigedit Rontó váltotta. Alig kezdődött meg a játék, újabb tizenegyeshez jutottunk. Hégert buktatták a büntetőterületen belül. Ezúttal Mohácsi kapott lehetőséget, aki nem is hibázott. Újból kettővel vezettünk. 1-3. A 72. percben aztán egy kényszerű cserére is sort kerítettünk. Szalkait szerelték igen keményen, ami után nem tudta folytatni a játékot. A 85. percben újra egy gólra jöttek fel a hazaiak Kálmán Kornél találatával. 2-3. Ám, hogy izgalommentes maradjon a vége, arról a hazaiak tehettek. A 89. percben PAlmes a saját hálójába juttatta a labdát, így alakítva ki a 4-2-es vendég győzelmet.

Pest megyei I. osztály
2. forduló

Törökbálinti TC – Nagykáta SE 2–4 (1–2)

Törökbálint, 100 néző. Vezette: Rózsavölgyi D. (Zsiga G., Vargha T.)
TÖRÖKBÁLINT: Gonda G. (Lipők B., a szünetben) – Kálmán K., Auer M. (Fazekas P., 75. p.), Ionescu A., Fehér G. (Gonda I., 70. p.) – Palmes R., Vattamány D., Constantinescu D., Faragó B. – Szabó R. (Kajdy Z., 60. p.), Varga R. Edző: Lipók András.
NAGYKÁTA: Szili Zs. 7 – Czakó II N. 7, Majzik B. 7, Horváth G. 8, Szigedi A. E. 7 (Rontó R. 7, a szünetben) – Czakó I N. 7 (Kiss Á. 0, 82. p.), Radovits V. 7–2=5, Szalkai P. 7 (Lakatos L. B. 0, 72. p.), Lovasi B. 7, Héger A. 9 (Molnár D. 0, 89. p.) – Mohácsi G. 9. Edző: Tóth István.
GÓL: Constantinescu D., Kálmán K., ill. Radovits V. (11-esből), Héger A., Mohácsi G. (11-esből), Palmes R. (öngól).
SÁRGA LAP: Gonda D., Faragó B., ill. Majzik B., Horváth G., Czakó I N., Szalkai P., Mohácsi G., Rontó R.
KIÁLLÍTVA: Radovits V. a 45. percben (túlzott erőbedobással történő szerelés kísérlete miatt).
TÓTH ISTVÁN: – Idegenben nyertünk, pedig 48 percet játszottunk emberhátrányban. Ennek ellenére mégis mi játszottuk futballt egy jó iramú, parázs mérkőzésen. Sokat jelent ez a győzelem csapatomnak. Ezen az összecsapáson volt még három tizenegyes, amikor néma maradt a játékvezetői síp. Nem olvastam olyan szabályt még, ami előírja, hogy kettő tizenegyes után nem lehet újabbat megadni. Úgy érzem a játékvezető kezéből kiscsúszott a mérkőzés 22. percben. Reméljük, elmúlik nála is a szezon eleji forma.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya