Sima vereséget szenvedett a felnőtt Maglód ellen

Vasárnap délután a meglehetősen zord időjárás miatt, igen kevés szurkoló előtt lépett pályára felnőtt csapatunk. Az ellenfél hazai pályánkon a Maglód volt.

 Alig negyedóra telt el a mérkőzésből, amikor Szalkai lerántásáért büntetőt kaptunk. Ám ezt Horváth a kapu fölé rúgta. Sajnos ez már a második kihagyott büntetőnk a bajnokságban, hiszen múlt héten, Gödöllőn Mohácsi is kihagyta a 11–est. Persze ezt ellenfelünk meg is büntette. A 19. percben Ondrik került ziccerbe és közelről nem hibázott (0-1). Nem igazán tértünk magunkhoz. Sőt, a 26. percben Schirilla nagyon kilőtte a rövid felső sarkot, megduplázva ezzel a maglódi előnyt (0-2). Ellenfelünk ezután visszavett a tempóból, de amikor előttünk volt helyzet azt Rontó elhibázta.

A második félidőben sajnos említésre méltó helyzet nem igen akadt. Egészen a 84. percig, amikor Pápai rúgott eléggé mutatós szabadrúgásgólt (0-3). Csapatunkból hiányzott az átütőerő, ami a sikerhez kellett volna, így ellenfelünk győzelme teljesen megérdemelt. Folytatás szombaton, Halásztelken. Ott sem lesz könnyű dolgunk.

Pest megyei I. osztály

9. forduló

Nagykáta SE – Maglódi TC 0-3 (0-2)

Nagykáta, 100 néző. Vezette: Ducsai J. (Kis Zs., Aux L.)
NAGYKÁTA: Szili Zs. 5 - Czakó II. N. 5, Horváth G. 4, Komonyi Gy. 4, Balogh I. 4 (Majzik B. 5, 46. p.) - Szalkai P. 5, Czakó I.N. 5, Hajdú M. 4 (Kiss Á. 4, 56. p.), Lovasi B. 4 (Molnár D. 0, 72. p.), Mohácsi G. 5 (Radovits V. 5, 46. p.) - Rontó R. 4 (Lakatos B. 4, 53. p.). Megbízott edző: Györe László.
MAGLÓD: Szacskó L. – Németh Zs., Pápai D., Molnár O., Szirtesi A.- Greskó G. (Számpor E. 56. p.), Lami I. (Gál J. 73. p.), Rajz M. (Bíró T. 87. p.), Schirilla Gy.- Ondrik B. (Nagy T. 87. p.), Budafai G. Edző: Weisz Tamás.
GÓL: Ondrik B., Schirilla Gy., Pápai D.
SÁRGA LAP: Kiss Á., ill. Molnár O., Albirt M., Rajz M.
GYÖRE LÁSZLÓ: - Két védelmi hiba miatt kaptunk két gólt, előtte büntető hibáztunk. A második félidőben a cseréktől vártam, hogy szorosabbá tegyük a mérkőzést, de nem sikerült nekik. Gratulálok a Maglódnak.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya