Edzői értékelés: Hegedűs József a serdülőkről

Szezonértékelő rovatunkat Hegedűs József, az U14-es és U16-os korosztályunk edzője zárja. 

A 2015-2016-os bajnokságot az U14-es és az U16-os korosztállyal egyaránt az újonnan indult Pest megyei első osztályban kezdtük meg. Az U14- es csapatunk részben az U13-ból, részben az U16-tal edző 2002-es születésű játékosokból állt. A fiatalabbak végig versenyben voltak a bajnoki címért, de végül is veretlenül ugyan, de egy pont hátránnyal a második helyen végeztünk. Az idősebbek az U16-os kiírásban végig a dobogón állva, kiegyensúlyozott teljesítménnyel a bajnokság egyik legfiatalabb csapataként a dicséretes harmadik pozícióban végzett. Külön öröm, hogy a régiós válogatottba két játékost is adtunk Béres Zoltán és Sali Roland személyében, akik azonban ősztől immáron az MTK csapatát erősítik. Sok sikert kívánunk nekik!

Futsalban is helyt álltunk, az U15-ös Pest megyei versenysorozatában bejutottunk a négyes döntőbe, ahol a negyedik helyen végeztünk.

Összességében elmondható, hogy jó szezont zártunk mindkét korosztállyal, remélhetőleg folytatjuk a csapatépítést a következő kiírásban is.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Perbál - Nagykáta
2024/03/30
15:30

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya