Megye I.: nem hozott pontot a húsvéti nyuszi

Húsvét vasárnap, 16.00-tól került sor a "megye-egyes" bajnokság 23. fordulójában soros bajnokinkra. Ellenfelünk a Dabas II. együttese volt, akik végül 2-0-s győzelemmel és három ponttal a zsebükben távoztak a Sport utcából.

A bajnoki igen szeles időjárásban zajlott. Az első félidőben a szélirány a vendégeket támogatta, amit ki is használtak, egy gólos előnnyel mehettek szünetre. A második játékrészben a szél minket támogatott, de nem tudtuk ezt kihasználni, ráadásul emberhátrányba is kerültünk Kiss Ádám kiállítása után. Fiatal középpályásunk rossz ütemben csúszott be, a labdát nem, csak ellenfelét érte el. Rögtön jött is a piros, így a hátralévő időt emberhátrányban töltöttük. A hajrában ráadásul a dabasiak meg tudták duplázni előnyüket, amit a végéig meg is tartottak és 2-0-s győzelmet arattak Nagykátán.

A vereséget gyorsan ki kell hevernie a fiúknak, hiszen szerda délután újabb nehéz feladat vár rájuk, Bugyira látogatnak, ahol a Pest Megyei Kupa 4. fordulójának soros meccse vár rájuk.

Pest megyei I. osztály

23. forduló

Nagykáta – FC Dabas II. 0–2 (0–1)

Nagykáta, 100 néző. Vezette: Fromm G. (Gyikó T., Surin S.)
NAGYKÁTA SE: Rézsó P. 7 – Urbán R. 5 (Draskóczi P. 6, a szünetben), Lovasi B. 6, Balogh I. 6, Dancsa M. 5 (Horváth A. 0, 83. p.) – Kiss Á. 5–2=3, Komonyi Gy. 5, Mányi D. 6, Mohácsi G. 6 – Lakatos L. B. 5 (Mányi Zs. 0, 79. p.), Pethő L. 5 (Schmikl N. 0, 65. p.). Edző: Tóth Imre.
FC DABAS II.: Gerstenbrein G. – Benedek M., Botlik G., Danyis A., Janicsák A. – Gáspár T., Kiss V. (Zelovics A. 87. p.), Huszti Á. (Bukovszki B. 78. p.), Körmöczy Sz. (Ladányi T. 72. p.) – Varga G., Filyó G. (Ubornyák J. 87. p.). Játékos-edző: Kucsák István.
GÓL: Varga B., Ladányi T.
SÁRGA LAP: Urbán R., ill. Janicsák A., Varga B.
KIÁLLÍTVA: Kiss Á. az 54. percben (megrúgta ellenfelét, amikor a labda nem volt megjátszható közelségben).
TÓTH IMRE: – Megvertük saját magunkat! Az első félidei játékunkra a nagy szél rányomta bélyegét, a második játékrészben a hátszél előnyeit a buta fegyelmezetlenségeink miatt nem használhattuk ki. Gratulálok a Dabas győzelméhez.

Következik

Pest vármegyei I. osztály

Nagykáta - Gödöllő
2024/04/20
16:00

Sikerek

9 Pest megyei
bajnoki cím

1 Pest megyei
kupagyőzelem

Időjárás

booked.net

facebook

TAO-program


Műfüves pálya